Hazafelé az úton elgondolkodtam, hogy milyen ereje tud lenni egy olyan humán, nemzeti és esztétikai értékeken nyugvó együttműködésnek, mint ennek az írótábornak. Idén ezt a 60. évforduló okán választott tematika is megsokszorozta. – A Tokaji Írótábor pénteki naplóját Deák-Sárosi László írta.

Hálás feladat, hogy az utolsó nap eseményeiről írhatok beszámolót. Az írótábor végére összeállnak a hallott és látott ismeretek, élmények egyetlen összetett érzéssé. Mindezt röviden úgy fogalmazhatnám meg, hogy 1956 irodalmi üzenete tömény, életre szóló útravaló.

A nap Gérecz Attila emléktáblájának leleplezésével kezdődött. Még az időjárás is kegyes volt az 1956-os forradalom és szabadságharc egyetlen költő mártírjához, az ő emlékéhez. Üde fény bujkált a fák és a résztvevők közt. Nem paskolt hideg eső, és nem izzasztott égető nap. Ilyen derűsnek írták le a hatvan évvel korábbi október 23. napját is. Ami igazán megteremtette a pillanat nagyságát, az az, hogy Gérecz Attilát és általában 1956-ot a felolvasott és megzenésítve előadott versek, illetve a tudományos igényű előadások, tanácskozások idézték meg az előző két nap során, így telítve tartalommal és élménnyel az ünnepiességet.

Az avatást Posta György, Tokaj város polgármestere nyitotta meg, és Szarvas József színművész a helyszínen is felolvasott Gérecz verseiből. Laudációt Rózsássy Barbara költő, az Írószövetség választmányi tagja mondott. Nehéz lenne röviden visszaadni a méltató szavakat, ezért hadd emeljek ki egy kifejezést, amelyet Barbara is hangsúlyozott a költő posztumusz kötetének címére utalva: „Sorsod művészete”. Gérecz Attila rövid, de jelentős életműve, illetve 1956 példázata visszaállította szó és tett, művészet és sors, ember és isteni világ egységét.

A Rácz Edit által készített dombormű leleplezése után folytatódtak a plenáris előadások a Tokaji Ferenc Gimnázium aulájában. Barbara a „füveskerti költőkről” beszélt, akik közt Gérecz Attila is tollforgatóvá vált, miközben politikai foglyokként osztoztak egymás sorsában. Ezt a költőcsoportot a racionális és érzelmi érvekkel is meggyőző előadás szerzője előrébb helyezné az irodalmi kánonban, a szerinte őket megillető helyre.

A délelőtt során volt szerencsénk meghallgatni Lezsák Sándor előadását is. Örömmel állapíthatta meg a hallgatóság, hogy az Országgyűlés alelnöke politikusi tevékenysége mellett újra és újra tollat ragad a kezébe. Ezúttal saját, 1956-os ihletésű verseiből olvasott fel, kiegészítve azokat családtörténeti és történelmi hátterükkel. Lezsák Sándor röviden megemlékezett a nemrég elhunyt költőről, íróról, szerkesztőről, Oláh Jánosról és közös barátjukról, pályatársukról, Tamás Miklósról is.

Győri László, a Kilencek költőcsoport tagja ezúttal könyvtárosi és szerkesztői minőségben adta elő kutatásainak eredményét. Ismertette nagyvonalakban az 1956-ot feldolgozó irodalmi művek „kínálatát”, illetve részletesen a saját szerkesztésében megjelent „Piros a vér a pesti utcán. Az 1956-os forradalom versei és gúnyiratai” (Gyűjtés, összeállítás, 2006) című antológiát.

Az előadások természetes módon kapcsolódtak egymáshoz. Győri László Vas István 1956-os versével fejezte be előadását, Sturm László pedig Vas István 1956-os költészetét vette nagyító alá. Sturm azt igazolta meggyőzően, példákkal illusztrálva, hogy a világnézetében, identitásában, esztétikai, sőt vallási és teológiai „választásaiban” őrlődő, filozofáló költőt milyen, életre szóló bizonyossággal töltötte el minden vonatkozásban 1956. A költő a forradalom átfogó erejének hatására még az 1943-ban megjelent, saját életének első fontos szakaszát feldolgozó regényét is átírta.

Az előadásokhoz több hozzászólást is fűztek, amelyek igazolták azok tartalmát, és hasznos kiegészítésekkel szolgáltak.

A 44. Tokaji Írótábor záró eseménye a hagyományoknak megfelelően a fogadással egybekötött díjátadó ünnepség volt. Ezen az ünnepségen, az emléktábla leleplezéshez hasonlóan azt lehetett érezni, hogy nem formaság és nem tartalmatlan pátosz. A szervezőbizottság részéről olyan személyek kaptak díjakat és elismeréseket, akik valóban, hosszú időn keresztül szolgálták az írók és azon belül is az évente megújuló rendezvénysorozat ügyeit. A Tokaji Írótábor díját Ekler Andrea irodalomtörténésznek ítélték oda, akit egy nappal korábban hallhattuk plenáris előadását.

A Nagy Hordó díjat Lezsák Sándor kapta, a Hordó díjat pedig Bertha Zoltán és Ködöböcz Gábor irodalomtörténészek, illetve Fecske Csaba költő.

Aki részt vett az írótábor programjain idén és a korábbi években, az tudja, hogy egyiküket sem díjazták érdemtelenül. A záróünnepségen köszöntötték az idén 80. évét betöltött Papp Tibor költőt, a párizsi Magyar Műhely egyik alapítóját, aki mint 1956-os menekült és visszatérő is kiemelt vendége volt az írótábornak.

Hazafelé az úton elgondolkodtam, hogy milyen ereje tud lenni egy olyan humán, nemzeti és esztétikai értékeken nyugvó együttműködésnek, mint ennek az írótábornak. Idén ezt a 60. évforduló okán választott tematika is megsokszorozta. 1956 igazságának fénye megcsillant minden eseményen, megnyilvánuláson. Bízom benne, hogy mindebből eljut valami azokhoz is, akik személyesen nem tudtak részt venni a három napos rendezvénysorozaton. Az érdeklődőknek jó szívvel ajánlom, hogy olvassák el a beszámolókat, a kapcsolódó műveket, kiadványokat, és hallgassák meg például a Tokajban elhangzott megzenésített verseket.

Dr. Deák-Sárosi László