A meghívó részletes programját böngészve már reggel tudtam, hogy a péntek remek nap lesz a Tokaji Írótáborban, afféle csúcsidőszak – és megérzésem helyesnek bizonyult. Várakozásom reményteljességét csak fokozta, hogy két napirendi pontban is érintett voltam, lustálkodásnak semmi helye. Az évek során kialakult bennem, hogy irodalmi közszerepléseim előtt élesebben figyelek a többi előadóra, mégpedig a sorsközösség okán: azokban az órákban empatikusabban átérzem, milyen fontos a figyelmes, értő közönség. Meglehet, van ebben némi önzés, hiszen (a jézusi tanítás mintájára) amilyen közönséget magamnak szeretnék, olyan közönségként viselkedem.
A délelőtti plenáris előadások a szokott helyszínen zajlottak, a Tokaji Ferenc Gimnázium aulájában, a minden évben ugyanúgy elrendezett asztalok és széksorok között. Szeretem ezt az elrendezést, az állandóság érzetét nyújtja. Bertha Zoltán elnöklése mellett Bengi László, Erős Kinga, Mezey Katalin, Nyilasy Balázs és Vasy Géza lépett a mikrofon mögé. Utóbbi előadó előtt kiváltképpen fejet hajtok – és most elsősorban nem az irodalomtörténészi munkásságára, nem a több évtizedes egyetemi tanári múltjára, sem a Magyar Írószövetség korábbi elnökeként végzett szolgálatára gondolok, hanem a felépülésére. Elképesztő önfegyelemmel, kitartással, sőt derűvel nagyszerűen felépült súlyos betegségéből, túlzás nélkül a halál előszobájából visszatérve. És tegnap is becsülettel végigülte a teljes délelőtti, majd délutáni ülésszakot, mindenkit meghallgatott.
Délelőtt azon kaptam magam, hogy költői lelkem lázadozik az amúgy szeretett helyszín ellen. Ez az érzés meglepett. A szikrázó napsütésben, csodás kánikulában szomorkás volt gubbasztani a hatalmas üvegfalú teremben, bentről nézni az odakint tomboló életet. Eme érzésem megosztottam két pályatársammal, és kiderült, hogy egy húron pendülünk: legszívesebben az egész írótábori gyülekezetet azonnal kivezényeltük volna a Tisza partjára, napozni és fürödni. És azt sem tartottuk eretnek gondolatnak, hogy a jövőben a plenáris ülések valamelyikét esetleg rendhagyóbb, „szexibb” helyszínen is tarthatnánk, mármint nem a négy fal között.
Ebédre lecsós csirkecombot kaptunk szarvacska alakú tésztával, és ez jó volt, nagyon jó. A kollégium konyháján remekül főznek. Utána pedig következett a délutáni ülés, amelyen Mezey Katalin elnökölt, és Jánosi Zoltán, Lövétei Lázár László, Péntek Imre, Toldi Éva mellett jómagam is előadtam. Természetesen a nap valamennyi előadására igaz, hogy az Arany-évforduló körül forgott a szó. Én például – polonistaként cseppet sem meglepő módon – Arany két művének lengyel vonatkozásairól értekeztem, az 1849 és 1853 között írt Daliás idők című elbeszélő költemény hatodik énekéről, illetve az 1855-ben költött Zách Klára című balladáról. Mindkét mű Nagy Kázmér lengyel király életéhez kötődik, Aranyt foglalkoztatta ez a téma. A Daliás időkben Toldi Miklós Krakkóba megy, ahol Kázmér ünnepi lakomát rendez a tiszteletére, megfelelő mennyiségű borral. A király kedvenc szeretője, Eszter is jelen van, és szemet vet a deli magyar vitézre. Éjjel azután megpróbálja elcsábítani Toldit egy fürdőmedencében (kellőképpen hiányos öltözetben), és elég jól is halad – de Miklós végül megembereli magát, és hűséges marad a távoli Magyarországon hagyott Piroskájához. Igazán szórakoztató olvasmány, bátran ajánlom.
Az ülést követően, fél ötkor az egész díszes kompánia átbuszozott Tiszaladányba, ahogy minden évben. Most is Liszkai Ferenc polgármester fogadott minket a Győri Elek Faluházban. (Győri Elek naiv festő volt, az első vonalból.) Dobozi Eszter költő megrendítő kiselőadást tartott a Gulágra hurcolt helybéliek sorsáról – csakugyan megrendítő volt, jó néhányan megkönnyeztük. Utána pedig áthangolódtunk, mert a színpad világot jelentő deszkáira Tallián Mariann és Lázár Balázs lépett. Arany kevésbé ismert vidám műveiből nyújtottak át egy csokrot Semmi természet címmel, Rózsássy Barbara szerkesztésében és rendezésében. Újfent kiderült, hogy Arany zseniális.
Visszatérve Tokajba a Rákóczi pince teraszán vacsoráztunk, majd kezdődött a város főterén a Parnasszus folyóirat nyári, teljes egészében az írótábornak szentelt lapszámának bemutatója. Turczi István főszerkesztő moderált, felszólaltak Ködöböcz Gábor, Mezey Katalin, Pomogáts Béla és Vasy Géza, felolvasott Rátóti Zoltán. Majd a „fiatalabb”, vagyis negyvenes korosztály költői (köztük én is) olvasták fel egy-egy írásukat a tematikus számból. A napot pedig a Fanfara Complexa együttes főtéri koncertje zárta. Soha rosszabbat!
Zsille Gábor