Székelyhidi Ágoston szétszóratott életműve
A magyar közélet Odüsszeusza volt, hajózott viharos, tajtékos, mi több – kényszerből – zavaros vizeken is. Nyugalmat nyújtó kikötője, békességes csendessége kevés lehetett életében. Hajdúböszörményből volt képes átlátni az országos ügyeket és onnan tudott jelentős, mi több nélkülözhetetlen személyiséggé lenni. Közösségi vállalásokban több volt, mint okos, taktikai érzéke mindig a nagy ügyek felől épült, ezért lehetett körültekintő, aki átlátta az érdekek szövevényét. A politikában az elvek mentén gondolkodó, a megegyezés embere, az irodalomban a szolgálatos szellemi vállalások, az értékek pártolója. Sem pénz, sem pozíció nem változtatott rajta, közvetlen maradt, és kedves, emberi kapcsolataiban segítő szándékú. Mindig élt benne az a Nagy Endre által megírt mentalitás, miszerint „mindenki egy kicsit nagyváradi valamiképpen.” A nagyvonalúság a finom irónia, a műveltség innen is eredeztethető.
Hogy az a vonat az 1956-os forradalom leverésekor nem zakatolt egészen Szibériáig vele és sorstársaival, az a véletlen műve. Egészen biztos, hogy nem a börtön, a megaláztatás volt számára a legnehezebb, hanem az azt követő nem múló zaklatás, ellenőrzés, gyanú, szellemi otthontalanság, a kisszerűség, a kiszolgáltatottság, az újból és újból jelentkező elveszettség érzés. Magánbeszélgetésekkor, közösségi megszólalásainak idején bámulhattuk tisztánlátását, teljességigényét. Esszéi széles látóköréről, műveltségéről, eredeti gondolatairól árulkodtak, műveit mégis a napi szervezőmunka, az országos ügyek, a tanácskozások emésztették, porlasztották. Tragédiája a XX század magyar tragédiája, ekképpen halála is csak a közép-európai értelmiségi emberre leselkedő erkölcsi csapdák felől mérhető fel.
Antal István
