Mezey Katalin: Eltiltva és elfelejtve
1948-49-ben felgyorsult a magyar szellemi életben a baloldali, magát progresszívnek mondó ideológia kizárólagosságra törő uralmának megalapozása. A 20. század első felének súlyos eszmei torzulása, a világszerte elterjedt rasszista ideológia évtizedei szolgáltatták az alapját annak az igénynek, hogy gyökeres fordulatot vegyen elsősorban a szovjet megszállás alatt álló Kelet- és Közép-Európában a szellemi élet: a marxista, materialista, ateista tanok, az úm. ”tudományos világnézet” vegye át a korábbi „idealista” gondolkodás helyét. Hivatalosan a történelmi kataklizmák, elsősorban a 2. világháború pusztításainak jóvátételét kívánták ilyen módon elősegíteni az új, szocialista világhatalom ideológusai.
Tudjuk ugyanakkor, hogy ezt a fordulatot a kommunista párt a szocialista társadalom megalapozása jegyében a Szovjetúnióban már jóval a 2. világháború kitörése előtt elvégezte: eltávolították a „fejlődés útjából” – fizikailag is tízezer- számra megsemmisítették – a klerikalizmus elleni harc során az ortodox egyház tagjait és híveit. Eltávolítottak a szellemi életből minden nem marxista, nem materialista gondolkodót, tudóst és művészt. Kirostálták a könyvtárakat és megsemmisítették az „indexre tett” könyveket.
Ugyanez a folyamat indult meg a kommunista párt hatalomra kerülését követően Magyarországon is. A világtörténelem legnagyobb mértékű könyv-megsemmisítő mozgalma részeként a kivezényelt diákok, munkások talicskával hordták ki nálunk is ország szerte a könyvtárakból a nem kívánatos műveket, majd teherautókra rakták, és zúzdába szállították valamennyit.
Ki mindenki esett áldozatául ennek a kegyetlen és következetes ideológiai megsemmisítő hadműveletnek a magyar szellemi élet, pl. az irodalom és a bölcselet területén? – máig nem készült róla leltár, noha erre a rendszerváltozás óta eltelt több mint húsz esztendő lehetőséget adhatott volna. Véletlenszerűen egy-egy eltiltott, majd elfeledett művész, író életműve kibontakozott az ismeretlenség homályából, pl. Hamvas Béláé, Bánffy Miklósé, majd Wass Alberté, az utóbbi években Tormay Cecilé. De sem az oktatásban – még a felsőoktatásban sem –, váltak stúdiummá, ahogy szellemi életünk lefejezésének tényei, méretei, áldozatai sem, nem térképeztük fel veszteségeinket, és nem kötöttük össze a marxista szellemi egyeduralom évtizedeiben szétszakított szálakat. Bár nagyon sok minden megjelent az úttörő, jobbára kis, szellemi műhelyek jóvoltából, a könyvtárakban nincsenek meg ezek a kötetek, elvétve, szórványosan, egy-egy példányban találhatók meg csak a korábbi kiűzött „tiltott irodalom” kötetei.
Javasoljuk, hogy a 40. Tokaji Írótábor tanácskozását „Eltiltva és elfeledve” címmel rendezzük meg 2012. augusztus 15-16-17-én. A kuratórium és a velünk együttműködő szervezetek, illetve a felkért előadók feladata lenne:
– áttekinteni az ideológiai „tisztogatás” főbb állomásait, mint történelmi eseményeket;
– bemutatni, elemezni pl. az irodalmi művekre vonatkozó „indexeket” (tiltó listákat);
– feltérképezni az eltiltott alkotók sorsát;
– tájékozódni és tájékoztatni az utóbbi 20 esztendőben bekövetkezett rehabilitációs folyamatokról, és azok eredményeiről;
– rámutatni a legsúlyosabb mulasztásokra, a máig fel nem támasztott szellemi nagyságokra és értékekre.
A Tokaji Írótábor természetesen csak a figyelem felkeltését, a gondolatébresztést tűzheti ki három napos tanácskozása céljául. Ennek érdekében hívjunk meg több olyan írót, kutatót, könyv- és folyóirat kiadót, szerkesztőt, akik eddigi munkájuk során ezzel a területtel foglalkoztak, eredményeket értek el, és azokról szívesen beszámolnak az írótábor közösségének.
Mezey Katalin előterjesztését a Tokaji Írótábor kuratóriuma 2012. március 20-án elfogadta.